Irományaim

Zsebemben egy mandulafa maggal - ami egyben hálamagom, azon gondolkodom, hogy mivel köszönthetem a 15. születésnapját ünneplő GGG-t.
Hát... a mag ... talán szebb ajándék nem is lehetne, mint az a MAG. A mag az egyik legszebb szó a magyar nyelvben - ... miért lett ez az én hálakövem?
Ez egy csodálatos dolog... és a zsebembe nyúlva elindul a fantáziám, közben forgatom a “hálamagot."
A mag... a magom a magány, a magyar, a magasztos, a magas szavak töve. Mindenben benne van, ami lelki, fizikai, érzelmi életünk alapja és megteremtője. Müller Péter így írja: "A mag Jézusnál Isten országának a szimbóluma."
A mag, ha kibomlik, felnő hatalmas fává lesz, bő termést hoz, s ha szeretettel gondozzuk, csodálatosan vonzó lesz a madaraknak is, és magának az Életnek is.
Az én magvam nemcsak szemmel látható kis magvacska, hanem elsősorban láthatatlan mag, szellemi mag, lelki mag, gondolati mag. A bölcsek azt mondják, a szemmel nem látható mag a szívünkben van.
Nos, e piciny eszmefuttatás után szeretném átnyújtani az én "hála magomat" a 15. születésnapját ünneplő GGG Irodalmi Stúdió tagjainak. Ezt a magot 1994 őszén "ültettem el", Bokor Irén magyartanár közreműködésével egy tárlatnyitó alkalmából, ahova meghívtam, hogy a diákok segítségével nyújtsanak át egy csokorra valót a vers világából, ami illett a kiállítás képeihez.
Lelkes fiatalok vettek részt a kiállítások megnyitóin, majd különböző rendezvényeken. Öröm volt látni a gyerekek, a szülők, a vendégek arcán, hogy ez a lelkes, irodalmat kedvelő ifjúság érzi a szép szó “ízét”, s meleg szívvel, lelkesen adja át a magyar szót.
Elvetettük a “szellemi, lelki magot”, amit csak ápolni kell, hogy lelki-szellemi Életfává váljon, énekeljenek rajta a szeretet madarai
Kedves GGG-sek, a magot elvetettük, ti csodálatosan ápoljátok, látszik, hogy ez a mag jó, igaz talajra talált. Tovább adni az édes magyar szót, szeretetben tanulni és tanítani- ez a ti dolgotok.
Több mint öröm tölt el, amikor 450 km-re a szülőföldemtől- Sopronban, a hűség városában- olvasok interneten vagy a Bihari Naplóban az Irodalmi Stúdió sikereiről úgy érzem, a mag jó talajba lett elvetve.
Hálamagot említettem; megtanultam Hálát adni mindenért: az egészségem visszanyeréséért, a boldog gyermekeimért, az édes anyaföldért, az "itthon-otthon lenni" érzésért, a hitért, hogy a szép magyar szó élt, él és élni fog, hálát adni azért, hogy egy piciny része voltam annak a csodálatos dolognak, hogy a 15 éve alakult Irodalmi Stúdió eszméi ma is élnek.
Kívánom, hogy Ti is legyetek egy mag tulajdonosai, amit elültettek, legyen az szellemi, eszmei, lelki, vagy csupán fizikai mag, de Te legyél az ültető, legyen szó bármiről, hagyományápolásról, becsületes munkáról, a családi fészek megőrzéséről, a tudás átadásáról, vagy csupán egy mag elültetéséről, amiből fa nő, tedd azt, amit lényed, szíved diktál, és ne várj dicshimnuszt vagy hálát, hisz csak a dolgodat tetted! Ne foglalkozz vele, ha embertársaid ezzel visszaélnek... ez már megérte, légy Hálás, hogy te ezt megtehetted!
Nektek, GGG-seknek, megérte elvetni a Magot, ápolni a szép magyar szót, ápoljátok tovább, mert csak a dolgotokat teszitek. Tiszta szívből kívánom ezt, és közben kezemben fogom a HÁLAMAGOT.

Sok szeretettel: Bori néni (Mózsi Borbála) Sopron, 2009 tavasza

A Cukorbetegek Világnapjára

November 14. Cukorbetegek Világnapja.
Annyi irodalom tájékoztató anyag már közölte, hogy miért most tartják a világnapot. ( Az inzulin feltalálójának a születésnapja)
Egyre több áldozatot, szed a „fehér halál”, annak ellenére, hogy úgy hazánkban mint Európában a világon nagyon sok felvilágosító munkát, életmód-tanácsadásokat, megelőző tevékenységet végeznek. Talán ezek megerősítésért alakulnak klubok és egyesületek is, ilyen a Sopron-i Cukorbetegek Egyesülete, ahol sajnos csak hatvan cukorbeteg társunk van jelen, holott Sopron és környékén közel 5000 cukor beteg van. Egyesületünk fő küldetésének tartja, hogy saját tapasztalatokat adjanak át és reményt ébresztenek sorstársainkban, hogy az életmód változtatással minden esélyük meg van arra, hogy életük végéig „boldogak legyenek”, átalakítva a betegségüket állapottá. Az egyesület négy tagja – mentorok- és a soproni Erzsébet kórház szakorvosa részt vesznek abban a felvilágosító tevékenységben amit a MACOSZ támogat azonnali tanácsadással közzé téve egy zöld számot ( 36/30 44 58 464).
Lelkes egyesületi tagjaink időt, fáradtságot nem kímélve adnak tanácsot, átélt tapasztalatokat mondanak el különböző rendezvényeken ( iskolákban, óvodákban zöld állomás natúr napjain, Castanea-bio napjain stb. ).... de mégis ez mind kevés. …. hisz nincs olyan klub találkozónk, hogy egy-egy szomorú eseményt ne halljunk sors társaink állapot változásáról. ( műtétek, szövődmények keletkezése, amputációk, szívinfarktus agyérinfarktus stb.) Sajnos sokszor tudomást kell vennünk társaink eltávozásáról az „örök mezőkre”. … ilyenkor le kell csendesednünk, s megkérdezzük megtettünk-e mindent hogy ezek a tragédiák ne történjenek meg. Mert nem elég csak a fizikai segítség nem elég az elcsépelt „Hogy vagy?” - kérdést feltenni és meg sem hallgatva a választ tovább lépni. … Lelkünkből és szívünkből kellene egy kicsit többet adni és akkor talán többet kapunk. A cukorbetegség nagyon is lelki betegségből ered, ami fizikai jelekben csapódik le hisz sok cukorbeteg szenved szeretet adás és kapás hiányában. Próbáljunk meg adni, tudom legnehezebb kimondani, hogy sajnálom (ha vétettem és megbocsátottalak) kérlek bocsáss meg ( én is megbocsájtok) köszönöm (hálás vagyok mindenért amit a sors elém tár: család ,munkahely orvosom, lehetőségeim az életben stb. )... SZERETLEK.
Próbáljuk meg a fentieket mindennapi életünkben használni sikerünk lesz először önmagunkban majd környezetünkkel.
Ebben az évben Sopronban „csendesen ünnepelünk” magunkban lecsendesedve áhítattal, imával emlékezünk a már elment sorstársainkra és hálát adunk jó szándékkal, imával az élő beteg sorstársainkért; egy közös imára szeretettel hívunk minden sorstársunkat és hozzátartozókat november 14.én hétfőn este fél 6 kor a Domonkos templomba ahol a szent misét JÓ SZÁNDÉKRA mutatják be a Cukorbetegek Világnapja alkalmából. Talán így is segíthetünk együtt egymásnak.

Mózsi Boróka

Sopron, november

Zsuzsika mama Rorátéja

Hajnal háromnegyed hat, a nagyváradi Temető utcát fehér selymes hó takaró fedi és szép nagy szemű hópelyhek szállnak Zsuzsika mama fekete kendőjére, meghajlott vállára... és ő átengedi magát annak a jó érzésnek, hogy milyen jó is „várakozni” békével, áhítattal és gázol a ropogó hóban és betér a Szent László templomba, ahol letérdepel a Szűz Anya elé, megköszöni és hálát ad, hogy itt lehet ezen a szép csendes hajnali misén. A Szent mise alatt elgondolkodik mi is az az édes várakozás ami őt boldoggá teszi azon kívül, hogy a kis Jézus megszületett„ várja két fiát, Lalit és Pistát - régi vágya, hogy együtt legyen a család, amiért minden rorátén magához veszi az Úr testét. Fiai, menye és unokái távol élnek. Sok karácsony eltelt már egyedül özvegyen de mindig imádkozva és Ő vár. Tudja, hogy Lali fia kis családjával van, Pista fia pedig minden karácsonyát sebész orvos lévén ügyelettel tölti, így szerezve karácsonyi békét ember társainak... de Ő vár... és eljön a Szenteste. Az éjféli misére siet Zsuzsika mama és a kis Jézus rámosolyog értésére adva ha testileg nincs is itt a családod, de a te imád velük van. Ő már az angyalokkal együtt imádkozik értünk minden rorátén és mosolyog a Szentestén... fehér angyal fehér haja angyalhajként száll alá.

Advent a soproni belgyógyászaton

Úgy sikerült, hogy kibillent a vércukor szintem és szükséges volt befeküdni a soproni belgyógyászatra a vércukor szint beállítása miatt, no de azért 7 év után (utolsó kórházban létem) egy általános és komoly kivizsgálás nem árt. Így sikerült advent két hetét tavaly a kórházban töltenem, ahol szerda reggel a 113-as szobába bevonultam. Első pillantásom egy nagyon szenvedő, infúzióval ellátott hölgyre esett, akit családja vett körül. Lánya, kisfia, unokája fájdalmasan megtörten hajoltak édesanyjuk felé, aki nehezen tudott elmenni e világról. A család jelenléte megnyugtatta a szenvedő édesanyát és szinte automatikusan sokszor ismételte azt a szót: szeretlek - és néha visszakérdezett: te is szeretsz engem? Családja szinte kórusban válaszolt megköszönve egy élet munkáját: szeretlek, szeretünk - majd édesanya újra kómába esett. Estére bejött a „fáradt” férj, aki vízzel itatta élete párját, tőle is megkérdezte a szenvedő feleség: szeretsz? Majd a zavarba ejtő pillantások után ennyit felelt a férj: na idd meg a vizet mert csak 5 percem van - majd lehajtott fővel elhagyta a kórtermet. A haldoklóban még jobban fölülkerekedett a haláltusa. Mikor elcsendesedett a részleg, talán a Szűz Anya így akart segíteni, hogy a szobában lévő többi 3 betegnél ott volt a rózsafüzér és együtt tudtuk imádkozni a haldoklóért „A fájdalmas Szűz Anyát”. Az a néni, aki pár órája jött be, mozdulatlanul tűrte fájdalmát 87 évesen, ő vezette az imádságot. Csatlakozott a Balfi utcai idősek otthonából behozott beteg társunk is. Áhítattal segítettünk kedves szobartársunknak megnyugodni - és Böbe elcsendesedett elszenderedett. Másnap újra bejött családja, kik már érezték, hogy az édesanyjuk elment lelkileg. Este későn tért be élete párja, aki megfogta neje fáradt kezét immár kisimult arcát, megsimogatta és a fülébe súgta halkan: „mindig szerettelek, szeretlek és szeretni is foglak”, majd könnyes szemmel elhagyta a kórtermet. Böbe megkönnyebbülve pár óra múlva átadta lelkét az Atyának. Ő így várakozott az Adventben - várta az Úrral, a Szűz Anyával való találkozást és a szeretet üzenetét várta élete párjától, aki csak az utolsó óráiban tudta kimondani... Várakozás, felkészülés, megbékélés - talán ez az az osztály, ahol ezt nem csak fizikailag éljük át...